2012. december 7., péntek
Néhány év és az autó megóv minket magunktól is. Ez a terve a Volvónak, amely olyan autókat ígér az évtized végére, amelyek önálló döntéseikkel előzik meg a súlyos baleseteket. A kocsikba szerelt intelligens elektronika révén automatikusan közlekedő „balesetmentes autókat” ígér 2020-re a Volvo svéd autógyár.
A skandináv autógyár – amelyet a kínai Geely tőkecsoport birtokol – olyan autókat fejleszt, amelyek magukat képesek vezetni. Az első példányokat már 2014-ben bemutatná a cég. A Volvo ígérete szerint az úttörő kocsi – legfeljebb óránként 50 km/órás sebességgel haladva – képes lesz a vezető esetleges tévedéseit kiszűrni, s azokból eredő baleseteket megelőzni.
„Reményeink szerint 2020-ra olyan új Volvóval jelenünk meg, amelyben senki sem fog meghalni, vagy megsérülni” – idézte Anders Eugenssont, a cég kormánykapcsolatokért felelős vezetőjét a The Local című svéd hírhonlap a The Wall Street Journal című amerikai lapra hivatkozva. A Volvo Spanyolországban már forgalomban is tesztelte újdonságát, a prototípusok több ezer kilométert futottak. „A jövő autója olyan lesz, mint a gazda lova. Ha a gazda elalszik a bakon, a ló magától is hazatalál. És ha a gazda megpróbál fának hajtani, vagy szakadékba, a ló ellenáll” – mondta Eugensson.
Foglalkoznak az autópályás vezetés monotonitására és időrablására megoldást nyújtó konvojok kérdésével, míg a közvetlen balesetveszélyt automatikus fékezéssel-kormányzással, elalvásra figyelmeztető rendszerrel, a táblafelismerő rendszerrel stb. csökkentenék.
Tegyük hozzá: az ide vezető út nagyon rögös, és bizony előfordulnak komoly hibák is…