2020. február 13., csütörtök
Egyik nagyon kedves motoros barátunktól kaptuk az alábbi sorokat, aki már idén részt vett az általunk szervezett spanyolországi motoros vezetéstechnikai tréninggel egybekötött négy napos túrán. Péter annyira jól írta le élményeit, hogy ennél szebben nem lehet elmondani, miért érdemes lecsapni az utolsó szabad helyek egyikére…
Ha bírod a 22 °C-os meleget, a hibátlan aszfaltú hegyi utakat, ahol órákig kanyarogsz úgy, hogy nincs benne 100 méter egyenes, ha bejönnek a latin csajok és a mediterrán kaják, no és van kedved megtanulni egy kicsit jobban motorozni a tél közepén, akkor próbáld ki ezt a túrát. Évekig fogsz róla mesélni, és felnyögsz a gyönyörtől, ha eszedbe jut.
Január végén nekiindultunk, hogy megnézzük, igaz-e, amivel a Driving Experience-es srácok csábítanak. Ferihegyen 3 °C-ban és szakadó esőben szálltunk fel a repülőre, Málagában balzsamos 15 °C és lágy szellők vártak ránk – igaz, jó seggű hostess lányok helyett Totti integetett a transzfer busznál.
Marbellában egy hatalmas teraszú luxus lakás volt a bázis, észvesztő kilátással a városra, a tengerre, Gibraltárra és Észak-Afrikára. A hűtő mindig tele kajával és piával, az ágyak kényelmesek, az internet hasít, a házigazda pedig folyamatosan ontja az autós és motoros sztorikat. Mi kell még? Ja, hát a motorok.
A mélygarázsban két vízhűtéses BMW R1200GS, két 800-as Triumph Tiger, egy BMW F750GS és egy 950-es Ducati Multistrada közül válogathattunk, aki akart, minden nap másik gépet próbálhatott ki. Érdekes „ki mit tud” volt a napi kb. 300 km-es etapokon élesben összehasonlítani őket.
A napok ráérős felkeléssel indultak, hiszen ott csak fél 9 felé kelt a Nap. Finom reggeli a teraszon, ahonnan általában ellátni a 70 km-re levő gibraltári szikláig, aztán Hit the road, Jack! A program elsősorban a kanyarok begyűjtéséről szólt, de 1-1,5 óránként megálltunk egy-egy látványosságnál vagy kávézónál, ahol mi kiveséztük a motorokat, Totti pedig minket. Folyamatosan figyelt bennünket menet közben: Ilyenkor pedig javítgatta a vezetéstechnikai hibáinkat, tanácsokat adott.
Délután egy hosszabb megállás következett egy-egy lepróbált étteremnél, amik mind-mind valami különlegeset tartogattak. Frissen fogott halak és tenger gyümölcsei, miközben balról a Földközi-tenger, jobbról pedig az Atlanti-óceán susog a füledbe a kontinens legdélibb pontján? Szarvast, vaddisznót vagy nyulat ennél a paratölgy ligetben, ahol még az áram is csak aggregátorból jön? Ebéd a löszfalakba vájt barlangszerű utcán a zöldségpiac nyüzsgésében? Ezt mind megkaptuk.
Aztán folytatódott a döntögetés a hihetetlenül változatos tájon. Termő narancs-, mandarin- és citromligetek után sziklaerdő; aztán fél Bakonnyi olivaültetvények; paratölgy erdők százhektárokon keresztül; nagytempójú, elnyújtott kanyarokon át fel 1200 méterre, ahonnét szűk visszafordítókon át ismét le a völgybe. És ez ment négy napon keresztül.
Szombaton este sóhajtozva összepakoltunk, egy vasalt inges sofőr kivitt minket a repülőtérre, Pesten pedig 3 °C és szakadó eső fogadott újra bennünket. Nem volt kérdés, hogy ha módunk lett volna rá, ott helyben ülünk vissza a gépre és irány Spanyolország. Ha van rá lehetőséged, ne hagyd ki ezt a bulit: évekig fogsz róla mesélni, és felnyögsz a gyönyörtől, ha eszedbe jut.
