Se levegő, se defekt – mi az?

A Polaris és a Michelin együttműködésének köszönhetően civil használatra is megjelent a non-pneumatikus gumiabroncs. Nemrégiben volt már szó a kerék, mint helyváltoztatásunk egyik legszükségesebb kellékének újragondolásáról, azonban az még csak egy tanulmány volt néhány eszes egyetemistától. Kissé földhözragadtabban, de a Michelin is kialakította a saját, forradalmasított kerekét. Haditechnikai fejlesztések során bizonyította létjogosultságát a levegő nélküli, […]

Tovább


A legtökéletesebb bukósisak

A Skully jövőre piacra kerülő bukója olyan dolgokat tud, amit eddig egyben még egyetlen korábbi fejvédő sem. A cég alapítója, Marcus Weller korábban Barcelonában élt. Néhány évvel ezelőtt egy motoros baleset szenvedő alanya lett, ugyanis annyira kereste az úticélját, hogy összeütközött egy autóval. A karambolban szerencsére nem sérült meg, azonban ennek következtében megfogalmazódott benne az […]

Tovább


Nagggyon Amerika. Kell?

2013. november 12-én tartottuk a Jeep Grand Cherokee magyarországi sajtóbemutatóját, amelyről Vályi István tollából olvashatnak a Totalcar.hu-n: Eltartott pár évig, amíg odaát a Chryslernél, rájöttek, hogy ami működik Amerikában, nem biztos, hogy működik Európában is. Több, mint 180 centi magas, csaknem öt méter hosszú és 194 centi széles A Jeep-vonal luxusmodellének kikiáltott Grand Cherokee sem […]

Tovább


Magyar sárban az új Grand Cherokee

2013. november 12-én tartottuk a Jeep Grand Cherokee magyarországi sajtóbemutatóját, amelyről Rácz Tamás tollából olvashatnak a Vezess.hu-n:   Röviden – Jeep Grand Cherokee – 2013 Mi ez? Óriási luxusterepjáró Amerikából, megeurópaiasítva Mit tud? Nagy kényelemben vonszolni utasait a sárban Mibe kerül? V6 dízeltől V8 benzinig 15-26 millió, plusz extrák Kinek jó? A gengszterromantika kedvelőinek, vagy […]

Tovább


Végre: CASCO kedvezmény az ügyfeleinknek!

Tőlünk nyugatra hosszú idő óta bevett gyakorlat, hogy aki aktívan tesz azért, hogy tudatosabban, biztonságosabban és kontrolláltabban legyen képes vezetni járművét a forgalomban, azt a biztosítók is kedvezményekben részesítik. Hiszen egy komoly vezetéstechnikai tréningen tanultakat átültetve a mindennapi gyakorlatba kimutathatóan csökken a baleseti kockázat – nem csupán a saját hibásaké, hiszen a jól képzett és […]

Tovább


Hírlevél

Képben akarsz lenni? Iratkozz fel hírlevelünkre! A feliratkozás véglegesítéséhez megerősítő e-mailt küldünk! Email címed bizalmasan kezeljük!