A 2019-es évben útjára indulnak a Driving Experience off-road tréningek. A célközönség kimondottan azon nagyenduro tulajdonosok, akik szeretnék kihasználni univerzális motorjaik képességeit, azonban ezt tudatos és kontrollált módon, már a kezdéstől helyesen szeretnék megtenni. Nem kőkemény terepezésre kell gondolni – tehát nem a siratófalakon kezdünk. Megtanuljuk a helyes testtartást, hatékonyan manőverezni a nagy tömegű motorral változatos terepviszonyok között. Leküzdünk kisebb-nagyobb emelkedőket is természetesen – egyszóval minden fontos dolog szerepet kap az alaptréning tananyagában is.
A Driving Experience off-road képzésein minden nagyenduro részt vehet. A motorok tudják a feladatokat – és most a vezetőik is megtanulják őket!
A képzéseken mindenki a saját motorjával vesz részt – hiszen amennyiben túra közben letár az aszfaltról, azt is azzal kell megtennie. Nagyon nem mindegy, hogy 100 kilóval könnyebb vagy nehezebb a motor, illetve milyen a hasmagassága és a kerékméretei. Vagyis ezen a téren is igaz az alaptézis, miszerint a saját vasadat kell megtanulnod megfelelően kezelni! Kőkemény terepgumira azonban nincs szükség: az alapok elsajátítása burkolt utakra optimalizált abroncsokkal is lehetséges. Persze egy kicsit bütykösebbel könnyebb. 🙂
A Driving Experience Off-road tréningek instruktorai az aszfaltos képzéseken is a kezdetektől dolgozó Sárvári Zsolt, valamint a 2018-as évben tereprali országos bajnoki címet szerzett Kárpáti Péter. Az alapszintű off-road képzéseket elvégzett motorosok pedig lehetőséget kapnak a további fejlődésre is: az év folyamán haladó szintet is indítunk. A képzések helyszíne, a Tokod-Ebszőnybányai endurocross park erre tökéletes lehetőséget teremt. Utcai gumis alapoktól a kemény terepek leküzdéséig itt mindent elsajátíthatsz!
Ez azonban még nem elég: a 2019-es esztendő során az off-road elemeket is tartalmazó túrák is elindulnak. Ezek a három napos események két napnyi tiszta burkolatlan utakon való motorozást tartalmaznak. Nem váltja ki a belföldi képzéseket, de itt is rengeteget fog fejlődni valamennyi résztvevő – és közben csodaszép helyekre jut el a helyszínül szolgáló erdélyi Bihar hegység területén. Szép idő esetén a Nagy-Bihar 1849 méteres csúcsát is meghódítjuk!
Csúszós körülmények között sem lehetetlen irányítani a motor, ha megfelelő a technika. Meg persze itt a gumi is számít – így ez fakultatív gyakorlat lesz
Nagyenduro Off-Road Tréningek:
Nagyenduro Off-Road Túrák: